Akkor érzünk szekunder szégyent (maradjunk most már ennél a megfogalmazásnál), ha azt látjuk, hogy mások nyilvánosan hasra esnek, bénáznak, vagy eléggé ciki módon vétenek a társas illemszabályok ellen.
Gondolom, ti is éreztetek már hasonlót(ha nem akkor nagyon szerencsések vagytok) amikor más cselekedete, megnyilvánulása miatt TI szégyenkeztek. Ez általában akkor történik amikor valami nagyon gagyi, egyszerűen kivitelezhető, kevés erőfeszítés mellet könnyedén megvalósítható lenne.
Én akkor szoktam még ilyet érezni, amikor messziről lerí az adott dologról, hogy orbitális nagy hazugság. Tehát legtöbb esetben politikusok, helyi vezetők megnyilvánulásaival szemben érzem ezt.
Az elmúlt évben, egyre sűrűbben fogott el ez az érzés, a társadalom minden területén. A gerinctelenség, a képmutatás, mind-mind szekunder szégyent vált ki belőlem.
Talán az elmúlt 1 hónap, mivel elindult a kampány, még intenzívebb ilyen szempontból, ahogy az „elöljárók” vergődve próbálkoznak. Pont olyan érzés fog el, mint amikor egy amerikai tini filmben a legpancserebb lúzer kínlódik, hogy menőnek tűnjön a társaság előtt de mindig pofára esik.
Szekunder szégyen. A gond csupán az, hogy számunkra a legkellemetlenebb, akik külső szereplői vagyunk ennek a ZS kategóriás tragikomédiának.
Az élet közelről nézve tragédia, de távolról nézve komédia
Charlie Chaplin
