A remény hal meg utoljára – tartja a mondás. Bele gondoltam ebbe és az jutott eszembe, mennyire átverjük magunkat ezzel a mondattal, gondolattal, érzéssel. A remény szinonímiája a becsapás is lehetne ha jobban belegondolunk.
A remény olyan, mintha egy horoggal a szádban sétálnál, a zsinór végét pedig valaki egyfolytában húzná.
Ann Patchett
De természetesen nem szeretnék negatív lenni, így próbálom objektívan körül járni ezt a dolgot, lépésről lépésre, gondolatról gondolatra.
A remény picit magában hordozza a csodát is, ezt tény, ugyanis ha valakivel kapcsolatban már N alkalommal ugyanaz a megtapasztalás ért, csodára van szükség ahhoz, hogy N+1 alkalomkor máshogy történjen az adott dolog, az adott kontextusban, de természetesen nem lehetetlen. És ez a 22-es csapdája, a remény.
Reménykedünk, bízunk benne, hogy talán most másképp lesz, miközben a tapasztalataink nem ezt vetítik előre.
De mi van ha mégis!?
Talán most minden más lesz.
Ez a folyamatos, mástól várjuk a csodát érzés blokkol minket abban, hogy a probléma valódi gyökerét megkeressük és kezeljük.
Valóban lehet a remény egy erőforrás és a változás egy szikrája, de amíg magunkban nem fedezzük fel a buborékunk, a hurok csapdáját, addig tényleg csupán romlott remény marad minden jó szándékú változás.
