2020 előtt feltettem magamnak párszor ezt a kérdést, mivel picit zavart, hogy nem sikerült áttörnöm a dalaimmal azon buborékokon amibe beskatulyáztak.
Akkoriban teljesen másként tekintettem a „Sikerre”.
De mi is a siker? Ha ezelőtt 10 évvel teszik fel a kérdést, azt válaszoltam volna, hogy a színpad, fények, tömeg, nézettség, fellépések, turnék, rivaldafény.
Ma már nem így látom, vagyis nem egészen. Múlt héten délután a blokk udvarban megállított egy kis srác, hogy közös fotót készítsünk. Ahhoz képest, hogy lassan 5 éve nem léptem fel szülővárosomban, ezt például sikernek könyvelem el. Nem a mennyiség a minőség számít.
A tegnapi nap folyamán, tette fel ezt a kérdést újfent Tóth Gabi cimborám a No Cable Acoustic alapítója, hogy nem érti, hogy nem vagyok még híresebb, hiszen tehetségem van, szöveget tudok írni, kinézetem megvan, minden adott a sikerhez.
Egyszerű választ adtam: Nem vagyok megalkuvó. Vannak elveim.
De, hogy bővebben és érthetőbben elmagyarázzam, bele kell menjünk egy mélyebb elemzésbe. Kelet Európában, (mivel itt élek, ezt ismerem, erről van véleményem) ahogy én látom a legnagyobb probléma az, hogy ha függetlenül tevékenykedsz, saját magadra és a környezetedre vagy utalva.
Ha nem tartozol valamelyik párthoz, zárt csoportosuláshoz, nem kapsz támogatást, az üzleti szféra pedig még gyermekcipőben jár ahhoz, hogy támogassa a helyi előadókat, művészeket illetve olyan kreatív munkákra kérje fel őket amiből fejlesztethetnék magukat.
A fesztiválok többsége, politikailag álcázott civil szervezeteken, alapítványokon keresztül szerveződik meg, ezáltal nem beszélhetünk függetlenségről. Tisztelet a kivételnek.
Nem egyszerű a helyzete annak aki valóban függetlenül szeretne érvényesülni, de én vállaltam ezt a „Göröngyös Utat” és ebből nem alkuszom.
Tehát komolyabb támogatás, reklám nélkül marad a munka és az organikus elérés. Lassú de sokkal biztosabb út, ahol a sikert nem a fent felsorolt színpad, fények, tömeg, nézettség, fellépések, turnék, rivaldafény szemszögéből nézzük, hanem sokkal emberibb értékek alapján.
