Sok gondolatom van, amit nem mondok el de megpróbálok leírni. 5 szóló lemez és 3 közreműködés album után – ez minimum 100 dalt jelent – még mindig úgy érzem, hogy nem tudtam átadni azon gondolatokat amik bennem megszülettek, megszületnek.
Persze, ez egy állandó folyamat, örökmozgó ami mint egy gyémánt csiszolódik, alakul, talán ezért is tartom kicsinyesnek bármilyen címkét amit próbálnak rám aggatni.
Nem eredeti, Én egyedi vagyok,
Annyiszor elmondtam már, annyiszor el rappeltem, fellépésen, baráti társaságban, nyílt és zárt térben, de mégis olyan mintha süket fülekre találnék. Mintha senki nem hallana, pedig én kiabálok, én hallom, de mintha a hangom teljesen más frekvencián rezegne, amit a nagy többség füle nem képes dekódolni, befogadni, meghallani.
Lehet elmondva, másképp tűnik, a befogadó nagyképűnek érzi, másképp látja mint, ahogy én tálaltam. Lehet nem értik a szóképeket, a hasonlatokat, az iróniát, a görbe tükröt. Lehet inkább a pletykáknak és a féligazságoknak hisznek a szívük helyett.
Amellett, hogy a hangom ezután is hallatom, még ha kevesen is de vannak akik érthetően dekódolják az üzenetem, elkezdtem írni is. Ez is egy paradoxon, mert eddig is én írtam a dalszövegeimet, blogjaimat, de most talán még nagyobb intenzitással, nagyobb lelkesedéssel futok neki ennek a projektnek, több okból is:
- A szó elszáll, az írás megmarad
- Írok, mert senki nem hallja meg a szavaim
- Sokkal szabadabb kifejezésmód
Visszagondolva talán az is blokkolhatja a környezetem befogadó képességét amit ők gondolnak rólam, ahogyan ők látnak. Idealista, naiv embernek címkéznek, miközben tisztában vannak a kitartásommal, szakmai és emberi értékeimmel, gondolataimmal, meglátásaimmal. Amint fennebb is írtam:
…talán ezért is tartom kicsinyesnek bármilyen címkét amit próbálnak rám aggatni.
Ez még mindig az ő észlelésük, felfogásuk velem szemben, nem pedig az enyém.
Ha például holnap reggel az összes újság címlapján, az összes média felületen lehozzák, hogy én vagyok a legnagyobb, leggazdagabb Hip Hop előadó a világon, máris megváltozik az észlelésük, felfogásuk és akkor már nem is kellene ezt a blog bejegyzést közzé tennem, mert mindenki inná a szavaimat. Paradoxon.
