Mikor már nincs amibe kapaszkodj.

Mikor már nincs amibe kapaszkodj.

Az elmúlt 3 évben (viszonyítási pont még mindig a 2020 -ban elindult folyamat) egyre többen keresik a helyüket és érzik legbelül, hogy valami megváltozott. Ez már nem az a világ amit eddig „ismertek”. (amit igazából nem is ismertek, mivel csak egy illúziót kergettek amit a rendszer irányítói tudat alatt beprogramoztak).

Túl sok az információ és ezt sokan ki is használják. Válság helyzetben két féle típusú ember van: az egyik típus, (a népesség nagyon kis százaléka) a lehetőségeket látja meg míg a másik típus a problémákat mantrázza.

A két típus között hozzáállásbéli és edukációs különbségek vannak. Ezek viszont ugyanúgy, ahogyan edzés során az izmok, fejleszthetőek.

Na már most, ahogyan a cím is sugallja, mikor már nincs amibe kapaszkodj, sokkal kétségbeesettebb és hiszékenyebb vagy ezáltal könnyen irányítható és nem feltétlen a jó irányba. Társadalmunkat bele terelték egy olyan csapdába, amit nehéz belátni. Elsősorban, a legnehezebb feladat, hogy őszinték legyünk magunkkal szemben. Nem könnyű, ahogy az sem amikor elsőre próbálsz lefutni 5 kilométert vagy kiemelni egy nagyobb sújt.

Ami nagyon fontos, az a kritikus gondolkodás, amit az elmúlt évtizedekben módszeresen próbáltak kiirtani a társadalmi magatartás/viselkedés átalakításával. Ez egy nagyon aljas és precíz pszichológiai beavatkozás volt, amit a nagy többség észre sem vett, egy bizonyos réteg észlelt és lengette is a piros zászlót de a Társadalmi Hipnózisnak és a bődületes információ áradatnak hála, süket fülekre lelt. Bevallom őszintén 2020-ig én sem figyeltem oda erre a folyamatra.

Az utóbbi 2-3 évben rengeteg dolog megváltozott, egy folyamat elindult. Első lépésben azzal, hogy jött az az érzés, hogy nincs amibe kapaszkodni. Nem egy kényelmes helyzet, de ez is a folyamat része.

Nagyon fontos, hogy a megoldásokat ne ugyanazoktól várd akik a problémákat megteremtették.

De, hogy mégis mi történt és mi a megoldás? Erre bővebben kitérünk a Back2Basics, Videocast/Podcast következő adásában a Straight Outta Salonta és a Centrul de Educație Civică și de Afaceri Salonta együttműködésének köszönhetően.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük