Picit, úgy érzem, mindenki alibizik, s valójában senki nem akar igazán megoldást a problémákra. A legtöbb vezető felületes, csak a tűzoltást választja mivel az látványos, populáris, tapsolható. Ám a probléma gyökerét mintha senki nem akarná megoldani. Mintha senkit nem érdekelne.
„Jól van ez így…” hangulatot érzek mindenfelől.
De miért van ez így jól? Miért nem konfrontálódunk? Miért nem akarjuk megoldani valóban a problémákat? Miért mindig más a hibás?
Mert így könnyebb… Az eredmény 4 éves ciklusokban tapsolható… Könnyebb ráfogni az ország vezetőire(akik nem mellesleg a városvezetők főnökei) mert ők messze vannak fejben, számunkra, kis emberek számára elérhetetlenek… Akkor ők a hibásak. Ha hozzájuk is elér a panasz, akkor az EU, ők a hibásak.
És így jutunk el a gyíkemberekig, majd bezárjuk a kört és meggyőzzük magunkat, hogy nincs mit tenni:
Há’ látod!? Mi megpróbáltuk, de há’ kicsik vagyunk mi ehhe’. Jól van ez így. Csak rosszabb ne legyen…
Hangok a tömbházudvaron.
Sosem értettem és bevallom mindig is zavart ez a hozzáállás. Gyerek korom óta hallom, a közvetlen környezetembe, a családban, a társadalomban, a munkahelyen…Mindenhol. Egy kérdésem van csupán:
Nem lett rosszabb?
Ha pedig jön valaki egy megoldással, egyből kinevetik a pocsolyában süllyedők, mert tudás híján nem hallottak még hasonló lehetőségről. Pont emiatt vannak ott ahol, zseniális paradoxon.
Mivel a fejükben nincs egy kép arról, hogyan lehetne szebb a hétköznap, nem tudják elképzelni azt, a megfelelő tudás hiányának köszönhetően. Ha én még sosem láttam sehol tengert és a hegyekben élek, nincs TV, internet, képeslap, újság ahol láthattam volna, hogyan tudnám elképzelni azt?
Pont ilyen amikor a normalitást Utópiának hívják miközben az életük nagy részét Disztópiában élték le. Nincs viszonyítási alap.
